'mester uram, jó napot kívánok,
van nekem egy játékom, elmondom:
kérek tőled – nem nagy dolog – szépen,
földedből egy kicsiny placcot éppen.
nem kell ingyen, fizetnék is érte,
ígérem, hogy nem is veszel észre.
hogyha nem adsz, szarok rád,
elcsábítom katonád.
a zsoldosod, hogyha értem jön,
muzsikámmal babonázom őt.
sárga mellény, – de meleg van! – mondja,
hamarosan le is kerül róla.
felcsendül egy régi-régi nóta,
s jutalmamat szelencémbe dobja.
nem küldök én – ha poén is lenne-
képeslapon üdvözletet neked.
béremet még eliszom az este,
koccintok majd az egészségedre.

felszedem a legszebb követ a földről
az avarból a legszínesebb levelet
a legjobb füvemből teszek fel teának
könyvemből kitépem a legboldogabb verset
a székem letörlöm
vázámba friss virágot hozok
pihennél?
szemedre árnyékot vetek
altatót dúdolok, de ha szeretnéd, csöndben maradok
mekkora fölhajtás, micsoda önzés
hogy jöjjél, mit meg nem teszek
ám nem csak teérted
pirossal színezem a napot a naptárban
az ajtót szélesre tárom
ha megjössz, szemedbe nézek
abban a két tükörben árva magamat is szebbnek látom

Ahogy leszállok a villamosról, kissé megroggyan a térdem. Magassarkút csak az ünnepélyeken viselek, elfáradtam. A buszmegálló felé indulok, ma nem sétálok. Pedig szeretek gyalog menni. Nem hosszú az út hazáig, pár megálló, a busz gyakran jár, és ha minden egyes alkalommal el is húz mellettem egy, én mégis inkább gyalog megyek. Megszámolom a varjakat az erkélyeken. Egy ilyen gipszállat nagyjából 12 nm-nyi területtől tartja távol a galambokat, és 4-5 ezerbe kerül. Nekem nincs művarjam, de madárszaros erkélyem se. A kifőzdénél tanyázó csöves mellett nem állok meg, csak lassítok, hátha elkapok egy-két szót az aznapi bölcsességből. Amikor széles mozdulattal csókot dobok a kikacsintó pincérfiúnak, na akkor robog el mellettem a busz. Pár lépés a megálló, még érdemes lenne felszállni, de én nem sietek. Hová is. Minek.
Szeretek gyalog menni. De ma nem, a fekete magassarkú kicsinálta a lábamat. Eltámolygok a buszhoz, csak én várok, meg távolabb páran a trolira. Nézek a hazavezető utca felé, talán mégis sétálnom kéne, de akkor megjelenik mellettem egy férfi. Inkább srác, egész fiatal, első pillantásra nem is csúnya, mégis kellemetlen ez a közelség. Mélyen meghajol, kezdi mondani, hogy ő aztán nagyon rendes fiú, a legrendesebb, és hogy három napja nem evett. Eszembe jut a mi Attilánk, de akárhogy próbálom, nem tudom elképzelni, hogy áll előttem és kéreget. Legalább egy verset mondana ez a fiú, biztos tud egyet, mindenki tud. Kezdem megfigyelni az arcát, merev, rosszul artikulál, alig értem. Tudom előre, hogy nem adok neki semmit, mégsem hajtom el, pedig jobb lenne, kellemetlen, ahogy a nyakamba szuszog. Nem alacsonyabb nálam, csak direkt hajlott háttal áll. Nincs alkoholszaga, de valahogy félelmet kelt bennem a közelsége. Most bezzeg nem jön a busz, pedig ha elindultam volna, már majdnem otthon lennék. Van, hogy kettő is lehagy, amíg én a járdán bámészkodom, akkor nem bánom, de most már nagyon örülnék, ha jönne. A busz nem jön, nem ment meg, erőt veszek magamon, valaki megelőz, határozott, magabiztos hangot hallok, erőre kapok tőle. Én vagyok. Hidegen közlöm, hogy nincs nálam étel, és mielőtt felajánlaná, hogy más is jó lesz, kurtán hozzáteszem, hogy pénzt nem adok. Most fújtat, szaporodnak a ráncok a homlokán, kígyóznak, tekeregnek, már habos a szája, elképzelem, hogy farkasok vagyunk, próbálok a szemébe nézni, keresem a tekintetét, érezze, hogy nem félek tőle. Állok, mint a cövek, hajszálam se rebben. Már tudja, hogy nincs szerencséje velem, nagy lendülettel továbbáll. Reszket a lábam a fekete cipőben.
Még mindig a buszt várom, amikor újra megjelenik. Nem csak eltévesztett, emlékszik rám. Artikulálatlan hangok, nem értek egy szót sem, de érzem, hogy dühös, szid, átkoz, hangtalanul sziszeg. Már nem bírom, pár lépéssel elhúzódom tőle, elfordítom a fejem is. Egyre hangosabban hallom a szuszogását, pedig nem jött közelebb. Egyszer csak megindul, fújtat, én nem mozdulok, a mellkasom mindjárt szétrobban, tűzforró, felszökik a fejembe. Nézek körbe, ki segíthetne, nyílik a szám, de hang nem hagyja el.
A földet bámulom, a cipőmet. Eltűnt, két fekete varjú ül a lábam alatt. Mért nem szállnak el? Eltörött a szárnyuk? Nincs is szárnyuk, hangjuk se, csak tátognak a hegyes csőrükkel.
Fölnézek, ott a fiú, földig hajol egy távolabb álló férfi előtt. A pasas dohányzik. Váltanak pár szót, az idősebb a farzsebébe nyúl, valamit átad a másiknak. Ő újra meghajol, most kissé hanyagul, aztán felém indul. Megáll előttem, a tenyerét mutatja, benne egy százas. Ennyi lett volna, te büdös picsa. Mondandójának súlyát egy jókora nyálgolyóval teszi szemléletessé, ami a cipőm orra előtt landol. Sokáig nézem, a busz érkezéséig.
Felszállok, leülök egy ajtó mögött, csukódik, de akkor felugrik a dohányzó férfi. Az utolsó slukk füstjéből bőven jut az arcomba, a csikket a záródó ajtószárak között gyakorlott mozdulattal pöcköli ki. Az első megállónál még nem kellene leszállnom, de az ajtó előtt állok, világít a lámpa is. Hosszan dekkolunk a pirosnál, a lámpa zöldre vált, és én a buszon maradok. Nézek hátra, ott ül a férfi. Megindulok felé, megállok fölötte, ő pedig kérdőn néz rám. Pénzt kérek tőle. Ma már adtam, hangzik a válasz. De nem nekem, mondom. Vigyorog, megelőztek, kisanyám.

ma már elfogadtam a csokit
hajnalban meglesem azt a manót,aki mindig kikapcsolja a negyedik ébresztőmet, mert azt akarja, hogy ne keljek fel többé. meg fog lepődni

Amint kiléptem a kertkapun, fellélegeztem. Magam voltam. Az erdőben már csak a madarak rikoltozhatnak felettem.
Szeretek a nagymamához menni. Nem, nem a nagymamát szeretem, hanem a hosszú, erdei bóklászást. Gyönyörködöm a természetben. Egyszer órákon át követtem egy vaddisznócsalád nyomait. Az erdőben bármi megtörténhet. Beszélgetek az állatokkal. Azt képzelem, hogy értenek, megértenek, hiszen én is értem a madarak énekét, a bagoly huhogását. Szépeket hallok, nem lehet szavakkal elmondani, biztosan azért nem emberi hangon szólnak. De én tudom, miről beszélnek.
Egy korhadt fa tövében érdekes gombát találtam. Tudtam, ha nem ismerem, nem szabad megkóstolnom, de nem féltem. Degeszre ettem magam.
Aludni szerettem volna egy kicsit, de akkor elém lépett egy farkas. A két hátsó lábán állt. Körbe szaglászott, a kosaramat is, amiben a mamának viszem a süteményt. Nem bántott, de sokáig tartott, amíg felocsúdtam az ijedtségből. Akkor futásnak eredtem, a csomagommal nem törődtem, szaladtam, ahogy bírtam, egyenesen a mamához. Rövidebb úton, bokrokon keresztül, a bőrömet összekaristolták az ágak.
Hiába döngettem, a nagymama nem nyitott ajtót. Bementem. A farkas az ágyban feküdt. Hozzá léptem, és megkértem, hogy nyissa ki a száját. A mama integetett. Óvatosan, hogy meg ne rúgjam a farkast, bemásztam. Bent hideg volt, és sötét. A farkas nem rágott, egészben nyelt le, de csámcsogást, nyalakodást hallottam.
Kinyitottam a szemem. A kosaramból mókusok, erdei nyulak falatoztak.
Eltűnt az árnyék a fa tövéről.

- az egyetemen ismertem meg pont évfolyamtársam
- szép kérdőjel
Ő is mindenkitől ezt kérdezgette. Az utcán, a kávézóban, képes volt bárkit megszólítani, hogy megérdeklődje, szép vagyok-e. "Elbűvölő, uram, remek az ízlése." A színek voltak a gyengéi, mindenről tudni akarta, hogy milyen színű. Nem elégedett meg annyival, hogy piros. "De mégis, vörös, bíbor, cseresznyepiros?"
- gyönyörű vessző égszínkék szeme van pont várj csak vessző megállítom a felolvasást meg becsukom az ablakot
- mit olvasol kérdőjel
- bodor kettőspont sinistra körzet
- az jó pont a verhovináért nemrég kapta meg a szépírók díját
- még nincs meg pont de szereztem egy új felolvasóprogramot pont valamivel kellemesebb vessző kifejezőbb
- és most milyen hangom van kérdőjel női kérdőjel
- pasi vessző de én csilingelő nőinek hallom
- ábra kettőspont jobbzárójel

Herbsttag

Herr: es ist Zeit. Der Sommer war sehr gross.
Leg deinen Schatten auf die Sonnenuhren,
und auf den Fluren lass die Winde los.

Befiehl den letzten Früchten voll zu sein;
gib ihnen noch zwei südlichere Tage,
dränge sie zur Vollendung hin und jage
die letzte Süsse in den schweren Wein.

Wer jetzt kein Haus hat, baut sich keines mehr.
Wer jetzt allein ist, wird es lange bleiben,
wird wachen, lesen, lange Briefe schreiben
und wird in den Alleen hin und her
unruhig wandern, wenn die Blätter treiben.

                                             R. M. Rilke

Őszi nap

Itt az idő, Uram. Nagy volt a nyár.
A napórákra árnyékod bocsássad
s a szeleket ereszd a földre már.

Parancsold: a gyümölcsök érjenek be,
adj még két délies napot nekik,
add, hogy beteljesedjék mindenik
s a mézet gyűjtsd a dús szőlőszemekbe.

Kinek most sincs még háza, sose lesz,
s ki most maga van, már marad magára
éjszaka olvas, folyton levelez
s a ligetben bolyg, valakit keres,
mikor a lombok őszi tánca járja.

                                ford. Komlós Aladár

próbálom elviselni a tényt, hogy nem a jak-táborban iszom az irodalmárok szavait meg a fröccsöt, hanem tanulom a kedves kollégáktól, hogyan leplezzem a semmittevést.
hazafelé királydinnye ereszti le a belsőm és a hangulatom egy vers elolvasásánál hangyányival rövidebb időre. aztán felfedezek egy szimpatikus szervizt.
önkéntes könyvtárostanonc leszek, és mától csak szépeket álmodom. erotikusat.

Útra valo

Jós(o)kat lehet s tán kell meditálni
Bea Zád/pori esőre szebb Napot kell nyitni
Hová visz az útja? - segítsd felelősen
Adj tanácsot bölcsen - útját segítően!
Őszinte szavakkal - lélekemelően
nehogy Júdást lásson benned a jövőben.

Jónás József

Bp., 2010.12.11.